2009.07.20. 22:03

apu sem hisz már a Holdra szállásban. majd ha a kínaiak fölmennek, megnézhetik, hogy van-e zászló-, láb-, kerék- és holdkompnyom. örülök, hogy legalább nyáron nem kell reggelente együtt menni. holnap tán jön a nagy keresztapám. az egyetlen a családból, aki simán rákérdez, hogy milyen lánnyokkal járok. épp pont amikor hazalátogat Másikföldrészről, akkor pont semmi, ejnye. na most állítólag külön akart volna enni nővéremmel és velem, hogy beszéljen velünk, de apuék sikeresen meghiúsították. gigalomán vacsora, apu beszél. egyfolytában.

tanácstalanság van a hazai dipolmáciában is. Egymással történő kapcsolatunk újabb mérföldkőhöz érkezett. felszólították kormányzatunkat, hogy egyértelműen álljunk ki közös szövetségi rendszerünk fenntartásáért vagy ellene. azonban az elmúlt időszak eseményei épp azt mutatták meg, hogy épp a szövetségi rendszer szüli a legtöbb államközi konfliktust, ami ad absurdum háborúhoz is vezethet. mintegy két hete Egymás kinyilvánította, hogy eláll a határegyesítési szerződéstől. ennek megtárgyalása lett volna a csúcstalálkozó első és legfontosabb napirendi pontja, de ezt törölték. helyette csak éles szóváltások és kirohanások jellemezték a találkozó 10 napját. egy éjszaka majdnem fegyveres összetűzésre is sor került, de végül a figyelmeztető lövéseknél nem történt egyéb erőszakos cselekmény.igazából mi lőttünk. egyet. középtüzérséggel.

egyébként épp annak a másnapján, amikor felvettük a diplomáciai kapcsolatokat Délvidékkel. illetve épp azért is. vagy az igazából csak fedősztori volt. nem tudjuk, fejletlen a kémhálózatunk. nem úgy, mint az övé. Csakazértis, Utazós és Rövidex. ez utóbbival meg is szakítottunk minden kapcsolatot, nemcsak emiatt, ez csak mondatvégi pont volt. Utazóssal már szintén évek óta nem folytattunk érdemi párbeszédet, Csakazértis meg egy szimpla terrorcsoport, mégcsak a kilétét sem ismerjük, csak azt tudjuk, hogy feltörte a védelmi rendszerünket és államtitkokat szolgáltattak ki illetékteleneknek. egyébként Egymás nem tartozik az illetéktelenek közé. így innen csak a rosszindulat látszik.

apu értelmileg kezd megőrülni, Egymás érzelmileg én tán mindkettőben. a szuicidok is napi rendszerességgel tüntetnek a parlament ablaka előtt. nem is olyan régen volt egy puccskísérlet is. éjszakánként nagyon jó lenne lemondani és feloszlatni ezt a 'kurva országot'.

A bejegyzés trackback címe:

https://radiocsend.blog.hu/api/trackback/id/tr841257595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása