2008.12.21. 21:40

valószínűleg a betegség valahol ott kezdődhetett, amikor jóval több mint 20 gombóc már eleve desszertként történő elfogyasztása után égő gyomorral kivonultam az akkor még stratusborult 5 fokos tavi éjszakán szívni, mondván, hogy melegem van.

aztán az utolsó szabadnapom után hazajöttünk, vége volt mindennek, másnap már taxiban találtam magam öltönyben, újabb felesleges találkozó, ahol közösen kitaláltuk, hogy miket dolgozzak a két ünnep között és alatt is. szépen beosztották az életem egészen január végig. hát persze, hogy a kurva anyjuk, este be is ittam, füst sem volt.

másnap reggelre enyhe hőmelekedéssel és száraz hányással ébredtem, s amióta dolgozom, először döntöttem úgy, hogy betegszabadság. délre fel is lázasodtam hozzá, addigra egy markoló a markolójával le is tolta azt a kocsit az útról, amivel nem mentem el dolgozni. ez volt a büntetés. biztosító elérhetetlen, rendőrség nem jön ki, háziorvos csak üzenetrögzít. aztán jött két nap nyomottság, majd egy pokolira fáj a fülem nap, ma meg az orrom-szemem folyik megállás nélkül.

holnap dolgoznom kéne egy 60 órát, hogy egyenesbe jöjjek karácsonyig. holnap el kell mennem karácsonyozni, mert senkinek nem vettem semmit. holnap találkoznom kell Egymással, mert aztán napokig nem láthatom, 4-kor lelép a gyülőletes szüleihez, aztán az enyémek jönnek. holnap Olvasó akar találkozni, mert köcsög karácsony van és jár neki. holnap még betegszabadságon vagyok, kéne kérni még egy napot karácsonyig. holnap mindenképp be kellene menni, intézni mindent ahhoz, hogy otthon dolgozhassak az ünnepek alatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://radiocsend.blog.hu/api/trackback/id/tr45835733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása