..és mondá 'sten (a bizonytalan etnikumú, de mindenképp fehér szakállas, kissé búskomor, néha kissé mogorva öregúr): legyenek világító testek az ég mennyezetén - s ekkor beindult az első hidrogénfúzió.

 

azt hiszem az elmúlt évtizedben ha nem vigyázok szinte bármelyik drogtól függővé válhattam volna. leghamarabb az alkohol jött, amúgy elég későn a kortársakhoz képest, már közel voltam az érettségihez. ebbe a világba Manipulátor vezetett be. nem sokkal utána jött a cigi is, végül a fű, ezt Rövidex hozta be az életembe, de elég hamar önjáróvá váltam. volt egy-két keményebb kalandom is, de igazából egyik sem jött be, gyárilag sincs igényem a pörgésre, bár lehet, hogy épp a fű miatt. igazából egyszer az életemben hallucinálnék egy olyan igazán igazit, de ezt még a hollandoknál sem sikerült 12g csemege gomba elfogyasztása után sem, úgyhogy annyira azt sem erőltettem. ehhez még kávé, majd egy időben szexfüggés jött még be, csak persze ezt nem büntetik.

a fűnek kb. 10 éves múltja van, s alapvetően két 5 éves periódusra bontató, nevezetesen amikor volt munkám, meg amikor még nem. fizetés híján maradt az ösztöndíj, s évi kb. 4-8 végigszívott hét, jellemzően a vizsgaidőszakok végén, illetve nyáron, nyaraláskor. nehézkes beszerzés, béna tekerésű cigik. aztán egyszer csak lett munkám, s azóta gyakorlatilag napi szinten toltam, s mar a legelsőnél sem fukarkodtam a hatóanyaggal. ki se merem számolni, hogy az évek során mennyit költöttem rá, valószínűleg egy jobb kocsi már összejött volna az árából. a rosszabb hónapokban valószínűleg 100 ezer forint feletti összegek mentek el. 

na de mi a faszért kellett ennyit szívni?

az elején szimplán csak a hatása miatt, imádtam az elején, hogy még mozdulni is alig bírtam, máshogy hallottam, máshogy láttam, s máshogy gondolkodtam, máig megvan egy csomó fless a kezdeti időkből. amúgy meg úgy érzem, hogy az elején inkább adott, mint elvett, s jobban és mélyebben tudtam embereket és szituációkat megélni, mármint a közvetlen hatás elmúltával. ekkor lett igényem arra is, hogy megértsem az életet, mint jelenséget, a baktériumoktól odáig, hogy csaknem 7 milliárd ember nyüzsög valamilyen módon. a végén persze rájöttem, hogy az élet csak egy illúzió, de ez egy másik bejegyzés. 

aztán ez az egész tücsökhangos, négydimenziós kristálycsillingelés fokozatosan napi kötelező szokássá korcsosult, mint egy szimpla szarás. semmi máshoz nem kellett, csak a szinten tartáshoz, s hogy minél hamarabb kikapcsolhassam az engem körülvevő valóságot, amit amúgy eredetileg se szerettem. mindehhez még hozzájött egy pszichoterroros, emberölős, durván túlórázós meló, így jó 3 éven keresztül semmi mást nem csináltam, mint bejártam dolgozni, paráztam egész nap, valamikor végeztem kora este vagy éjszaka, s itthon épphogy lezuhanyoztam, aztán egy gubiccsal álomba ájultam. ami igazából nem igaz, mert nem vettem észre, de sosem álmodtam ha szívtam. amit onnan tudok, hogy észrevettem, hogy álmodom, amikor elkezdtem rövidebb ideig abbahagyni. menetrendszerűen a második tiszta éjszakán jön az álom. 

merthogy volt pár próbálkozás az utolsó fél évben. ugyanis úgy éreztem, hogy kezdek pánikbeteg lenni, illetve hogy ténylegesen ketté hasad a tudatom helyesre és helytelenre vagy érzelmesre és perverzre esetleg önzőre vagy öngyilkosra. bár az öngyilkosság is önző dolog. sokszor fordult az is elő, hogy cigi után csak negatív gondolataim voltak, vagy minden lehetséges jövőbeli alternatívából a racionálisan még elképzelhető lehető legrosszabbat képzeltem. illetve sokszor gyötrő lelkifurdalásaim vagy szégyenérzeteim voltak, szinte bármi miatt, de ha nem találtam konkrét okot, akkor kerestem.

miért akarsz leszokni?

ilyen közhelyes izé, hogy ne ő uraljon engem, hanem én őt. nem akarok leszokni, de azt sem, hogy szokás legyen. újra azt szeretném, ha rituálé lenne, s csak kitüntetett alkalmakkor, jó előre meghatározott eseményeken használnám. de persze ha úgy alakul, hogy soha többé, az sem baj. a többi inkább következmény lesz, mint cél, de nyilván akár az is előfordulhat, hogy elkezdek pénzt spórolni, újra igényem lesz emberek közé járni, s talán a semmihez-nincs-kedvem helyett elkezdek zenét tanulni vagy akármilyen hobbim lesz. no meg az egészség, igazából a betegségektől is parázok, napi legalább nettó 20 percet gondolok tüdőrákra. és persze fogok álmodni is.

mire számítasz, mi lesz az első hónapban, egyáltalán meddig bírod?

nem merek tervezni, de első körben jó lenne három hónapot tisztán átvészelni. ezt is részben azért írom, hogy elszámoljak magammal, ha nemcsak megbotlok, hanem újra vissza is esek. próbálom magam a tudományos tényekkel nyugtatni magam, hogy a fű nem okoz fizikai függést, úgyhogy nem is olyan nagy dolog. de mivel már próbálkoztam ezzel, tudom, hogy az első napokban durván izzadni fogok, amitől folyamatosan rázni fog a hideg, tán majd meg is fázom és lázam is lesz. aztán jönnek a hangulatingadozások, egyik pillanatban el fog önteni a düh, a másikban meg bőgnék. valószínűleg lesznek átvirrasztott éjszakák és olyan is, hogy 20 órát alszom egyhuzamban. 

az biztos, hogyha van nálam cucc, azt elszívom. nem volt olyan soha, hogy ott van a fiókomban és én úgy fekszem le, hogy nem használom. próbáltam, nem ment, felkeltem. ekkor jöttem rá, hogy függő vagyok, de úgy igaziból. az is biztos, hogy ha valaki megkérdezi, hogy kérek-e, én alapvetően azt mondom, hogy igen. aki ilyet kérdezhet reálisan, az Egymás maga. akit én csesztettem évekig, hogy tegye le, aztán azzal, hogy tegyük le. mígnem ő letette. senki nem hitte el, tán ő maga sem, de letette. 3 hónapja. pont ennyi ideig akarta. tolta újra 10 napig, utána azt mondta, hogy most már nem kell, s azóta nem tolja. úgyhogy ő már nem fog megkínálni. bár neki nagyon erős személyisége és akarata van, nekem meg mindkettő gyenge.

szóval ma van a második tiszta nap, de igazából ez az első, mert az első nap még végigkísér az azelőtti napi utolsó megacigid fátyolos tompasága, még éjszaka is jól alszol. de ma már nehezebb lesz, érzem a belső nyomást valahol a mellkas környékén, hogy milyen jó lenne azt a teljesen más füstöt szívni. amit most egy simával fogok pótolni. amiről szintén még idén le kellene szokni. talán holnap.  

nem lehetek híres ember. nem választottam egy alternatívát, mert azonnal megjelent volna a faszom a sajtóban. köcsög világ, köcsög emberek.

már csak egyetlen egy döntés kellene költözésügyben. megvan a célkerület, kipipálva, ugyanaz, mint Egymás. megvan a célutca, a végén egy komplett melegbárral. megvan a célház, a célszemélyekkel, egy elfogadó olasz meleggel és egy sosem látott német karatetanárral. ez már önmagában annyira abszurdan hangzik, hogy annyira rossz nem lehet. bár az olasz már nagy kerek szerelmes szemekkel nézett rám, írtam is neki egy levelet, hogy ha jövök, akkor ritkán beszélek emberekkel és durcás vagyok, meg különben is. megvan a célösszeg is, az új élet költségeit 50 ezer alatt lehet tartani. megvan a célesemény is, az egyik legnehezebb része, közöltem szülőkkel, hogy nagy valószínűséggel mi várható.

két zavaró dolog van: nem győztem meg magamat, hogy költözni jó. a gyávaságra fogtam, hogy ezért érzek így. de mi van, ha nem is gyáva vagyok, hanem az érzésemnek szimplán igaza van? a másik dolog Egymás. sokat beszéltünk összeköltözésről, nem lett belőle semmi. előtte is, utána is szó volt csak az én költözésemről szimplán, hogy az jó dolog, meg a szülők, meg a minden. végigkövette az egészet, háznézésestül, hirdetésfeladásostúl, mindenestül, s annak minden egyes pontján megkérdeztem, hogy mi a véleménye, ha épp hozzám szólt. semmi nem utalt rá, hogy szerinte a költözés nem jó, mígnem végre kibökte, hogy ez nem jó, sőt, az is kiderült, hogy amit én mellette használok érvéként, azt ő ellene használja, csak a kontextus van mögötte kicserélve. szerintem ez nekünk új, potenciális esély és kapcsolatnormalizálás, szerinte meg kegyelemdöfés.

szerda estig kell döntenem, ahhoz képest jól állok, apun már túl is vagyok. utólag az egész történetben mindenki közül ő reagált a legjobban. 'hülyeség fiam, de menj ha akarsz, gyere nyugodtan vissza bármikor', a lehető legkorrektebb. anyu meg sírt. már előre is őt féltettem és sajnáltam a legjobban.

és persze félek. dehát ez nálam alap.

Egymás ledokkolt. volt 3-4 hét mosolyszünetünk, megjelenésemre az arcát az indulatosság ráncai lepték el. kedvencem az a három vonal a két szeme között, két egymás felé hajló szélső és egy egyenes középső. néha zsigeri gyűlöletnek éreztem, a rosszabbik, szótlan fajtából. szavak ilyenkor nem voltak. kényszeredett kérdések szánalmas kis életem folyásáról, különben meg csak szigorú, rövid, szabatos válaszadások sora, már amennyiben tettem fel kérdést. ha akarok és nincs programja, menjen.

ez lassú belső égés volt, de még mindig sokkal jobb, mint az azonnali és teljes megsemmisülés.

 

ezt írtam kb. 4 hete, mígnem apám be nem jött, s maradt is hosszabban.

Egymással volt két jó hetünk is, kicsit olyan volt, mint régen. de aztán napok, sőt, órák alatt feloszlott az egész. ugyanaz a zsigeri útálat sugárzik minden szavából. most már kérdések sincsenek. sőt, elköszönés sincs. ettől én pánikba esem, rosszul érzem magam, hogy nincs senkim, hogy elhagyatva vagyok, nem tudok kivel többé őszintén beszélni, nem vállalhatok többet felelősséget, s értem sem vállal senki, hogy nem kellek, hogy szánalmas vagyok, s se ő nem fog engem megmenteni, sem én őt. míg ez utóbbira ő sosem tartott igényt, én igen, mindkettőre.

ilyenkor jönnek a szuicidok, legszívesebben szarrá innám, szívnám és dugatnám magam lehetőleg minél több és durvább emberrel, miközben gazdagon bőgök. az ivás-szívás megy is, életemben először és másodszor jártam a népligetben, egyelőre mindenféle coitus nélkül, de teljesen életszerűnek tűnt az is, hogy a coxxban iszom magam szarrá annyira, hogy ne tudjak járni, s elfeküdni a sötétszobában, aztán történik ami történik. sőt, mivel ahhoz gyáva vagyok, hogy kinyírjam magam, talán még örülnék is annak, ha elkapnék valami tartós megoldásos betegséget. a tudatalattaim biztos azt akarja, hogy Egymás vagy szánalmat vagy sajnálatot érezzen irántam, esetleg csak szimplán mentsen meg saját magamtól.

ez kb. akkor kezdődött, amikor Egymás összejött valakivel. most is féltékeny vagyok. különösen Rövidexre, akivel Egymás szintén dug. azt hiszem ezzel Egymás egyszerűen csak fájdalmat akart okozni vagy azt, hogy legyek rá mérges és szálljak le róla.

egyszerű 22-es csapda. minél inkább elhagyom magam, Egymás annál inkább nem akar tudni rólam. ő minél inkább nem akar tudni rólam, én annál inkább iszom, szívok és próbálok kurválkodni, csak ahhoz is béna vagyok, meg egysíkú a szexben.

mindig is szánalmasnak találtam a szerelemből elkövetett öngyilkosságot. de mégis, mintha fiziológiailag érezném. van egy folyamatos mély érzés a mellkasomban, ami azt mondatja az agyammal, hogy csak a halállal lehet elmondani Egymásnak, hogy ő mi nekem.. amúgy meg kurvára leszarná, valószínűleg meg sem tudná soha, mert már nem vagyunk egymást-keressük viszonyban sem. csak én keresem őt, ami valljuk be, szintén szánalmas.

ha beszéltetem, keresem, kommunikálni próbálok vele, az agyára megyek, amitől én feszengek, s ha lehet, még teátrálisabb és művibb lesz a beszélgetésünk. aztán elmegy dac-dugni, ami nekem kurvára fáj, s így, hogy kijelenti, hogy miattam, még jobban. ha meg nem keresem, akkor nem is történik semmi. mindkettő azzal végződik, hogy elvesztem.

most vagy albérletbe költözöm vagy kinyírom magam. nem lenne fair keverni a kettőt az új lakótársakkal.

valamiért nekem az ugrás a legszimpatikusabb. talán a friss levegő miatt, akkor mindig magasra kell menni. meg közben már nem lehet visszavonni, a gyógyszernél még órák telnek el, abba számtalan gyomormosás belefér. csak előtte kellene egy jó nagyot tivornyázni. a lehető legfelelőtlenebbül.

azon is gondolkodtam, hogy beugrom a Dunába, amit túlélnék, de talán a zuhanás és kiúszás közbeni halálfélelmemben átkattana az agyam normálisba. reggelente rendre meg is állok a híd közepén, mikor megyek munkába. Rövidex (hogy dögölne meg) már beugrott a Petőfi hídról, részegen, alsógatyában, poénból. csak segglilulása lett, semmi más. ennyit mindenképp meg kellene tennem, amennyoit az a féreg is megtett.

'mostanában már attól ideges vagyok, ha csak beírod "cső"'

'elegem van a faszságaidból'

'ez már egy másik ember, nem az akit szerettem'

'igyál'

iszom is.

apu sem hisz már a Holdra szállásban. majd ha a kínaiak fölmennek, megnézhetik, hogy van-e zászló-, láb-, kerék- és holdkompnyom. örülök, hogy legalább nyáron nem kell reggelente együtt menni. holnap tán jön a nagy keresztapám. az egyetlen a családból, aki simán rákérdez, hogy milyen lánnyokkal járok. épp pont amikor hazalátogat Másikföldrészről, akkor pont semmi, ejnye. na most állítólag külön akart volna enni nővéremmel és velem, hogy beszéljen velünk, de apuék sikeresen meghiúsították. gigalomán vacsora, apu beszél. egyfolytában.

tanácstalanság van a hazai dipolmáciában is. Egymással történő kapcsolatunk újabb mérföldkőhöz érkezett. felszólították kormányzatunkat, hogy egyértelműen álljunk ki közös szövetségi rendszerünk fenntartásáért vagy ellene. azonban az elmúlt időszak eseményei épp azt mutatták meg, hogy épp a szövetségi rendszer szüli a legtöbb államközi konfliktust, ami ad absurdum háborúhoz is vezethet. mintegy két hete Egymás kinyilvánította, hogy eláll a határegyesítési szerződéstől. ennek megtárgyalása lett volna a csúcstalálkozó első és legfontosabb napirendi pontja, de ezt törölték. helyette csak éles szóváltások és kirohanások jellemezték a találkozó 10 napját. egy éjszaka majdnem fegyveres összetűzésre is sor került, de végül a figyelmeztető lövéseknél nem történt egyéb erőszakos cselekmény.igazából mi lőttünk. egyet. középtüzérséggel.

egyébként épp annak a másnapján, amikor felvettük a diplomáciai kapcsolatokat Délvidékkel. illetve épp azért is. vagy az igazából csak fedősztori volt. nem tudjuk, fejletlen a kémhálózatunk. nem úgy, mint az övé. Csakazértis, Utazós és Rövidex. ez utóbbival meg is szakítottunk minden kapcsolatot, nemcsak emiatt, ez csak mondatvégi pont volt. Utazóssal már szintén évek óta nem folytattunk érdemi párbeszédet, Csakazértis meg egy szimpla terrorcsoport, mégcsak a kilétét sem ismerjük, csak azt tudjuk, hogy feltörte a védelmi rendszerünket és államtitkokat szolgáltattak ki illetékteleneknek. egyébként Egymás nem tartozik az illetéktelenek közé. így innen csak a rosszindulat látszik.

apu értelmileg kezd megőrülni, Egymás érzelmileg én tán mindkettőben. a szuicidok is napi rendszerességgel tüntetnek a parlament ablaka előtt. nem is olyan régen volt egy puccskísérlet is. éjszakánként nagyon jó lenne lemondani és feloszlatni ezt a 'kurva országot'.

láttam egy esküvői menetet. az egész násznép süket/néma volt, mindegyik tagja jelbeszélt. valamiért irigyeltem őket. egyszer majd rájövök, miért.

még csak most jön a neheze és már most fáradt vagyok. mindig fárdt vagyok. egy bögre szorongás reggel, egy pedig este lefekvés előtt, némi tudatmódosítással. csütörtökön durván betámadtak a szuicidok is, akkor épp elég volt. mindenből. de mint akkor is, ahogy mindig, gyáva voltam, s az is maradok. alapvetően három fő rész van: félelem a fájdalomtól, előrevetített lelkifurdalás Anyu, Apu és Egymás miatt, valamint az alternatív költség, vajon miről mondok le, ha most offolom magam. aztán jön az egyik nap, aztán a másik, némi elfásultság, karikás szemek, nehéz elalvás, nehéz felkelés, s az egyre erősödő meggyőződés:

Ti mind hülyék vagytok. de mind, aki csak részt vesz ebben az ostobán fölépített fogyasztói társadalomban. alternatív megoldás nincs, csak úgy, hogy vissza a természetbe. névjegykártya nélkül. dehogy ha betagozódik az ember, akkor legalább évi 21 napon vehet magának bármilyen élményt vagy bármilyen tartós fogyasztási cikket. életcél-esszencia. nem is beszélve a sok hétvégéről - és ez a kis geci mégsem boldog, nem értem, nem értem, nem értem.. pedig olyan jó élete van..  pedig ma akkora bónuszt kapott, mint egy ház. és még csak annak sem örül.

és szinte már teljesen biztos vagyok, hogy az élet is ugyanolyan fizikai reakció, mint amikor eldobok egy követ és az leesik. mert ezen a bolygón nem történhet másként, csak leesni tud. és hogy ha nemsokára sikerült létrehozni egy steril lezárt üvegben egy önfenntartó, osztódni képes RNS-t egy mesterséges őslevesben (merthogy sokan erre tették rá egész életüket), akkor ennek a vitának is vége. és akkor tudományosan támasztják alá, hogy az életnek nincs elrendelt értelme, sőt, értelem sincs, az csak egy ember alkotta fogalom, egy rettentően bonyolult fizikai reakció nem tudatos emberi elnevezése. és nem olyan jó ebben hinni, de ezt hiszem igaznak. más azt a kérdést próbálja mindvégig megválaszolni, hogy van-e értelme az életnek, én pedig már a kérdésfelvetést is abszurdnak találom. hát hogy lenne neki..? ugyan már..

művészi magasságokba emelem a szorongásomat.

pedig elmondtam a Hazugságot is, hogy nincs is második diplomám. szülők pont fordítva reagáltak, Anyu lemondott rólam, mint fiáról, míg Apu inkább örült, hogy elmondtam. elmondta, hogy ő egy barátságos jószívű apuka, akihez bármikor lehet bizalommal és őszintén fordulni, hogy racionálisan és érzelmileg megfelelően kezelve együtt megoldjuk az élet nagy problémáit. két üvöltés között. egyébként még az is lehet, hogy ő venné könyebben, hogy buzi vagyok. amúgy meg mindegy, ez a 2009-es év nagyon költözés-gyanús.

a top para most a munka, a lehetetlen határidőket adó csopvez, akinek nem merem a szemébe mondani, hogy lehetetlen határidőket ad meg. no meg tudja is. holnap elkezdek érdeklődni egy osztályáthelyezésről. három ofő van, abból kettő utálja egymást, plusz van fent az elefántcsont-toronyban a HR-es, aki tudna segíteni, gyakorlatban ő értesíti először az én Ofőmet, hogy az egyik erőforrásod le akar lépni a mókuskerékből. ekkor a célszemély homlokára ütnek egy "HŰTLEN" vagy egy "ÁRULÓ" feliratot, majd az ebédszünetben nyilvánosan máglyán megégetik a céges karácsonya maradékán. köcsög multik.

második para a suli, abba még bele sem gondolunk. annyi embernek lenne rajtam kívül is jó, ha sikerülne. annál frusztrálóbb az egész.

 

uh, szánalmasok ezek a hirdetések.

'és hogy apád pont a mai napot tartotta arra alkalmasnak, hogy behozza a gumimatracot a teraszról..'

valóban volt ott egy gumimatrac. a szél hozta.

megvan a köcsög karácsony, mindenkinek sikerült valami tartós és/vagy napi fogyasztási cikket felhalmozni. sajnos pont anyám van alulreprezentálva, pedig érdemileg már csak vele kommunikálok a komplett családból. lényeg, hogy olyan dél környékére már kiszálltam a patkányrohamból, nem kellett külön hajkurászni senkinek semmit. ami ma megint kimaradt, az a munka, ez volt az első olyan napom, amikor többet töltöttem lógással, mint munkával. persze ehhez kell a támogató munkahelyi légkör is. az osztályunk létszámának pontosan hatoda volt jelen, felük el is ment egy közeli plázába, hogy még egy emeletet rakjanak a konzervpiramisra, ügye én szükségkarácsonyoztam, a többieknek maradt a projektor a rajzfilmmel az egyik csopvez szobájában. még szerencse, hogy az Ofő csak az ebédszünet idejében ugrott be valamiért az irodájába, így a légüres tér teljesen hivatalszerűnek hatott.

a mai nap vívmánya az volt, hogy Anyut elvittem végre karácsonyi vásárra, ehetett helyben sütött csülköt a hazafelémajdbeugrunkateszkóba helyett, s kapott egy prémium sütit egy prémium kávéval egy prémium helyen Apu menjünkbeaNagycsarnokba,mertottolyanjóazautomatakávéja helyett. és ilyenkor olyan szar embernek érzem magam, hogy alig ha párszor adok ilyen élményt Anyámnak egy évben. nem is beszélve Egymásról. igazából a tudatalattaim tudja, hogy tényleg szar ember vagyok. majd egyszer elkérem tőle a listát.

magamnak viszont épp most rendeltem a neten 3 remek mintás-üzenetes polót, továbbá két adag foszforeszkáló gyurmát. remélem tényleg megjön a fizetésem délre.

egyszerűen nem ment. a munkahelyen már eszembe se jutott, hogy addig dolgozzak, míg ketyeg életem első táppénze. Egymással találkoztunk, aztán Nagytestvérrel együtt elindultunk egy könnyed cigi után karácsonyozni. na az se nem ment. célirányosan volt egy-két dolog, s egyik sem lett meg, s alig telt el 60 perc, s kattant az agyam, hogy ebben az összmosolyosdis álszent izébe egyszerűen nem bírok beszállni. nem megy, nem akarom. s a mi családunk esetében ordító nagy hazugság is. vagy rögeszme. kinek mi.

valószínűleg a betegség valahol ott kezdődhetett, amikor jóval több mint 20 gombóc már eleve desszertként történő elfogyasztása után égő gyomorral kivonultam az akkor még stratusborult 5 fokos tavi éjszakán szívni, mondván, hogy melegem van.

aztán az utolsó szabadnapom után hazajöttünk, vége volt mindennek, másnap már taxiban találtam magam öltönyben, újabb felesleges találkozó, ahol közösen kitaláltuk, hogy miket dolgozzak a két ünnep között és alatt is. szépen beosztották az életem egészen január végig. hát persze, hogy a kurva anyjuk, este be is ittam, füst sem volt.

másnap reggelre enyhe hőmelekedéssel és száraz hányással ébredtem, s amióta dolgozom, először döntöttem úgy, hogy betegszabadság. délre fel is lázasodtam hozzá, addigra egy markoló a markolójával le is tolta azt a kocsit az útról, amivel nem mentem el dolgozni. ez volt a büntetés. biztosító elérhetetlen, rendőrség nem jön ki, háziorvos csak üzenetrögzít. aztán jött két nap nyomottság, majd egy pokolira fáj a fülem nap, ma meg az orrom-szemem folyik megállás nélkül.

holnap dolgoznom kéne egy 60 órát, hogy egyenesbe jöjjek karácsonyig. holnap el kell mennem karácsonyozni, mert senkinek nem vettem semmit. holnap találkoznom kell Egymással, mert aztán napokig nem láthatom, 4-kor lelép a gyülőletes szüleihez, aztán az enyémek jönnek. holnap Olvasó akar találkozni, mert köcsög karácsony van és jár neki. holnap még betegszabadságon vagyok, kéne kérni még egy napot karácsonyig. holnap mindenképp be kellene menni, intézni mindent ahhoz, hogy otthon dolgozhassak az ünnepek alatt.

állandóan kizárom magam a saját regisztrációimból. mert mindig csak a menekülés, sokszínűség, nem is beszélve a tikos e-mail-küldő marionett(e)-köcsögről. feszülnek a damilszálak. a bloghu is csak a kiverés után jött be. és akkor most tekerek is.

kár ezért a klassz címért, kár azért a levélért.

elméletileg ma lenne az a nap, hogy nem kellene mást tennem, csak online pasit találni, s átadni magam maradék élvezetnek, már amennyit a magami, illetve a másodmagami önpuszíttó életmód hagyott a kis fémdoboz alján. no a megfelelő ablakok nyitottak mind, de aztán mind átfolyik a szűrőn, persze mind dugni akar, én meg keresegélhetem nagyítóval azokat, akiknek ugyanúgy siklott ki a genetikai programozása, mint az enyém. ösztönös Perverz Én végül győzedelemeskedett a milyen-akartam-volna-lenni-Én-nel szemben, a valóság nyert, s így dokkolt le Másodmagam is. majd az idő megmondja, hogy ez kegyelemdöfés volt-e vagy maradékmentés.

koffeinbomba, alvásmegvonás, szellemtöpörödés.

fogkefe a szájban, rajta vastag nyálgörgeteg léptet mohón a gravitáció nyúlós útján.

a macska lassan képessé válik kilinccsel ajtót nyitni, pár hét növés mindössze. nesztelenül elsuhant mellette az evolúció. köpök.

majd leült, s elkészítette a sokadik utolsó cigijét.

"2007. november 9.
az én fejemben eredetileg úgy lett volna, hogy hét napi ösztönösen kellemes együttlét után már magasabb érzelmi fokozatra kapcsolva fogunk visszatérni, hosszasan és színesen beszélve szigetországi utazásunkról, azt várva, hogy az általam ki nem beszélt problémák maguktól megoldódnak majd. de nem így történt. egyelőre csak úgy tudom kezelni Másodmagam eltűnését, hogy nem veszek róla tudomást. valahogy képtelen vagyok elhinni, s már akkor is képtelen voltam, amikor az ódon angol munkássorház falai között, némileg másállapotban bejelentette, hogy akkor ennek most ilyen formában vége. hetek óta tudta, hogy hol, mikor és milyen körülmények között akar véget vetni ennek a történetnek. ez így önmagában rosszul is esett, különösen, hogy a bejelentés előtti hét volt talán a legintenzívebb érzelmileg hullámzó kvázi-kapcsolatunban, majd a bejelentés után minden a visszájára fordult, s a szeméből különös indulatok fakadtak ki, nem volt hajlandó hozzámérni, eltűnt az a fajta rejtett mosoly az arcáról és az a fajta elfogadás és evidens szeretet a szeméből, amitől egyfajta biztonságban éreztem magam, s megadta nekem a valakihez tartozás élményét. mivel még ’kényszerűen’ el kellett töltenünk egy napot egymással buszokon, reptereken, várókban, számtalan utolsó utáni mondatot cseréltünk ki, de Másodmagamnak szinte ugyanaz volt mindenre a válasza: nincs más megoldás.

most, két nappal a tényleges rádiócsend után sajátos pánikba kezdek esni. mint minden rendkívüli eseményt az életemben, ezt is csak az esemény után több nappal fogom fel, hogy valójában mit jelent. lápos gondolatmező, amin ha rosszul megyek keresztül, elnyel. pár másodperc alatt elő tudok hozni a fejemből olyan gondolatokat, amitől menten elbőgöm magam. fáj, nagyon fáj. Másodmagam azt mondta, ha úgy folytatnánk, mint eddig, ő szépen lassan beleőrülne. ha úgy folytatjuk, mint most, szépen lassan beleőrülök.

2007. november 14.
aztán volt egy szombat, erdetileg úgy lett volna kiírva a nap, hogy tart a rádiócsend, s ezzel párhuzamosan találkozom Röviddel, hogy intézzen nekem bú- és életfelejtőt; munka után, lévén, hogy számunkra munkanap volt rendelve. meg is szerveztem az estémet is, kinéztem magamnak a bbc-n egy David Attenborough filmet a Föld ledarálásáról ami egy jófajta cigi mellett nemcsak tanulságos számomra, de flessnek sem utolsó, mint a meglepő nézettségeket produkáló Bolygónk a Föld is. kvázi hobbi. aztán Másodmagam küldött egy üzenetet, hogy vásároljak be neki is, ezzel egyértelművé vált, hogy találkozni is fogunk.

egy félliteres teadózis felhajtása után indultam el Rövid felé. élénk északi szél fújt, amitől mentem hugyoznom kellett, az első adandó alkalommal egy parkban el is intéztem, s elmaradt az a rész, hogy zavartan nézegetek jobbra-balra, amitől normál esetben csak még feltűnőbb jelenséggé válok. szartam mindenre és mindenkire, hugyozás közben is a lelkiparán kattogott az agyam, s már nem volt helye a minden-embertől-parázok-gondolatoknak, sőt, kifejezetten kívántam, hogy valaki belémkössön.

Rövid persze késett, késett a szállító is, laza egy órát szobroztam a még továbbra élénk északi szélben. Röviddel aztán teljesen elbeszéltünk egymás mellett, én nem tudtam ráhangolódni az ő problémáira, ő meg meg sem értette az enyémet, miénket, dobtam is témát, át is esett a díszburkolatot övező vízelnyelő rácsain, s nem is láttuk többé, elnyelte az óraátállítás utáni korai sötétség."

fúj, ezt nem én írtam. de persze jóérzés nagy szöveg köré két apró idézőjelet tenni, s egy nagyot előrehaladni, nyilvánvalóan valami egyetemi szak/dolgozatírós séma lehet.

eredetileg az jutott eszembe, hogy a nevetés az, amikor valami csiklandozza a tudatot. valami furcsa információrezonancia lehet. ja, és a második, a svájci nő, aki egy vagyont fizetett azért, hogy az Északi-sarkon, de úgy pont ott, nem ám eltéblábolva.

és hogy vannak olyan emberek más cégektől, akiket inkább tekintket munkatársaknak, mint más embereket ugyanabban a légtérben, egyszerűen azon oknál fogva, hogy a külsősökkel többet kommunikálok. a proaktív kurva anyjukat.

amúgy esik, s alig van 13 °C.

azt hiszem a négy napos szünet alatt sikerült elcsúsznom. az első napot még a szülők tolták el, a másodikat és harmadikat én, Másodmagammal; a negyediken már csak dolgozni volt időm, miközben végigkísér ugyanaz a gyomorgörcs, ami már tavaly is; eleget kellene tennem iskolai kötelezettségeimnek. keddtől már forgott a mókuskerék, folyamatos akut időhiányban szenvedtem, közeledett az első szereplésem. 16 óra irodai munka, huzza a belit, majd beledöglik. csütörtökre csúcsosodott ki, 4.50-kor keltem és másnap hajnali fél háromig nyomtam, akkor már Másodmagamnál. uh, ezt majd be is írom a 'timesheet'-be. köcsög angol szavak.

alig aludtunk három órát, Másodmagam adott még egy búcsúölelést, szemében őszinte együttérzés, némi sajnálat; ő visszafeküdt, én mentem dörgölőzni a 7-es buszra. aztán mire világos lett, addigra már összelapátoltam a szokásos parahegyemet, s tudtam, hogy a saját parám miatt fogom elbaszni.

ennek az lett volna a menete, hogy beülünk egy taxiba, öltöny-nyakkendő, közben értekezünk a témáról, majd megérkezve kilépünk a vörös vállalati szőnyegre, ahol a menedzsment forró pogácsával és némi vörös borral vár minket. na persze. ámde lezárták a hidat, ami önmagában nem lett volna baj, de nem kaptunk taxit. így hát csopvezemmel nyakunkba vettük a várost, átbattyogtunk a Duna felett négy laptoptáskával, majd villamos.

hiába világcég, a Snacksnél konkretice állatorvosi rendelő szag volt, erjedt kutyaszőr, de az a megázott csapzott fajta, miután már meg is fetrengett egy adag macskaszarban, mert persze az Eb is ezt csinálja, innen az asszociáció.

mint egy bohóc, olyan voltam, rögtön az első percben átláttak rajtam, nem is vettek aztán komolyan, kb. a végére sikerült felhoznom magam annyira, hogy legalább a szemembe nézzen a T. menedzsment, ha beszélek.

panaszláda. jött az indirekt ukáz telefonban, hogy ha mód van rá, márpedig miért ne lenne, akkor hozzam el nővéremet, mert amúgy ott lakik, ahol évente legalább egyszer megfordul egy miniszterelnök, benyomják a hátán a play gombot, s elmondja az aktuális közhelyes semmitmondást. csak nem lehet olyan hülye, a nővérem, hogy haza akar jönni. de pedig de. felhívott ő is, hogy akkor nem-e lehetn-é-e, de lehetne. faszom. azt mondta este 10, ott voltam 10-re, azt mondta 11. hazajönni nem volt érdemes; még indirekt megpróbáltam rávenni Másodmagamat, hogy pont annyi idő lenne megfordulni nála és felvenni, amennyi idő alatt nővérem végez, de hülye ötlet volt, nem is sikerült.

ottültemben idegsokkot kaptam, elmondtam... elüvöltöttem őt artikulálatlan hanggal mindennek, felhasználva kis magyar színes nyelvük lehető legtöbb káromkodási kombinációját. fél 12 után ült be végül mellém, akkor már egy szót sem bírtam szólni, s azért drukkoltam, hogy ő se mondjon semmit.

dugába dőlt a négynap egyikére szervezett tervem is, hogy most aztán már tényleg elmegyek dugni, amolyan énfajtát. elő is került egy ex-plátói, aki még Hosszú idejében került látókörbe karakteres arcával, ideáltipikus vékony-szálkás testével. véletlenül kerültem vele össze a nyílt nickemmel az egyik meleg húspiacon. s már korábban is voltak előjelek, de mára már biztossá vált: ez a gyerek buta. de nem úgy buta, hogy buta, hanem úgy, hogy korlátozottak az asszociációs képességei. egy bizonyos ponton túl nincs véleménye semmiről és nem is jut eszébe róla semmi. két lábon járó, karakteres arcú fiziológia. kár érte. de neki van a legnagyobb esélye az idegenek közül a dugásra, beszélgetés off, mert csak fájna.  

ezen a ponton, no meg 2-3 elélvezés után fokozottan kezdtem hiányolni Másodmagam társaságát, aki eleve azért hagyott itt, hogy neki ne legyen felelőssége abban, ha nem dolgozok semmit. nélküle se dolgoztam. holnap majd felveszem utolsó-napra-hagyós alszerepemet, valamikor meg befut Másodmagam is; nem is tudom, hogy találkoztak-e a nővéremmel. ha nem ugatja le, akkor mindegy.. ha leugatja, akkor is.

azt hiszem úgy kezdődött volna, hogy beflesseltem, hogy prosztatarákom van, mert kicsit hedonikusan hugyoztam, s ez tán még égi büntetésnek is beillet volna, csakúgy mint Másodmagam keresztje, ha egyáltalán követtünk el valaha bűnt, túl emberi kategória.